BALIQ Bt. 1998-ban alakult vállalkozás, amely fő célja egy olyan tudásbázis felépítése és az energiapiaci szereplők, elsősorban a szabályzók és az energia-felhasználók részére való rendelkezésre bocsátása, amely tudásbázisban lévő ismeretek átadása az üzleti élet szereplőinek – elsősorban az energiaszektorban működő energiakereskedők, energiatermelők, energiaszállítók, energiát vásárlók, szabályozók, hatóságok - tevékenységét támogatja. Részt kívánunk venni azon tudományos munkákban, amelyek elősegítik Magyarország hatékony energiagazdálkodását, energiaoptimalizálását. Ennek keretében energiaauditori és energetikai szakreferensi feladatok elvégzését, energiairányítási rendszerek (ISO 50001) is vállaljuk. További célunk, hogy cég az energetikai piac területén szakértői segítséget nyújtson nagy-, és közepes fogyasztók számára: a szabadpiac kínálta lehetőségekhez és feltételekhez igazítva segítse a fogyasztók eligazodását és döntését különös tekintettel földgáz és villamos energia vételezésük során. Tesszük mindezt minden kereskedő cégtől teljesen függetlenül, csak a fogyasztók érdekeit képviselve.

2016-ban az összes magyarországi földgázfelhasználás (8.000 millió köbméter) több mint 5%-a a cégünk közreműködésével jutott el a felhasználókhoz.

Szolgáltatásaink:

  • Független szakmai vizsgálatok lefolytatása.
  • Szakmai háttéranyagok, tanulmányok írása.
  • Szakmai számítások elvégzése, mérnöki tevékenység.
  • Energiaauditori szolgáltatások
  • ISO 50001 szabvány szerinti energiairányítási rendszerek építése, felkészítés tanúsításra
  • Energetikai szakreferensi szolgáltatás nyújtása
  • Energia beszerzés és portfólió-menedzsment átvilágítása és fejlesztése
  • Rendszeres, részletes, írásbeli vagy személyes tájékoztató a jelenlegi piaci helyzetről, árviszonyokról, jogszabályokról, a szabadpiacra kerülő felhasználók, fogyasztók teendőiről.
  • Részletes, személyes tájékoztató a jelenlegi piaci helyzetről, árviszonyokról,
    jogszabályokról, a szabadpiacra kerülő felhasználók, fogyasztók teendőiről.
  • Felhasználók áram- és gázfogyasztási adatainak feldolgozása, a fogyasztóra szabott
    lehetőségek bemutatása e-mail-en megküldött adatok alapján.
  • Az új piaci viszonyokra kidolgozott ajánlatkérő konstrukció kidolgozása a fogyasztóra
    szabottan.
  • Kereskedők által adott ajánlatok feldolgozása, kiértékelése, döntés előkészítő
    dokumentáció elkészítése.
  • Folyamatos rendelkezésre állás havonkénti írásos tájékoztató dokumentáció
    nélkül.(Telefonon és e-mail keresztül feltett kérdésekre válaszolunk 3 munkanapon
    belül.)
  • Folyamatos rendelkezésre állás havonkénti írásos tájékoztató dokumentációval,
    jogszabályfigyeléssel. (Telefonon és e-mail keresztül feltett kérdésekre válaszolunk 3
    munkanapon belül.)
  • Személyes konzultáció energetikai témákban.
  • Szabadpiaci ajánlatkérési procedúra lebonyolítása, legjobb ajánlattevő kiválasztása.
  • Közbeszerzési eljárások szakértői támogatása.
  • Megújuló energia felhasználási lehetőségek bemutatása.
  • Kereskedőváltással kapcsolatos szakértés (független).
  • Induló kereskedők szakmai támogatása, engedélykérelem összeállítása.
  • Kutatás.
  • Energiaracionalizálási projektek szervezése, támogatása.

Kiemelt szakértő:

 

 

 

Végzettség és minősítések

 

Okleveles gépészmérnök

 

Gázipari szakmérnök

 

Pénzügyi tanácsadó

 

Gáz és olajipari szakértő

 

Minőség-biztosítási felülvizsgáló és tanúsító

 

 

BALI GÁBOR

 

Szakmai háttér

Bali Gábor több mint 20 éves szakmai tapasztalattal rendelkező gáz és olajipari szakértő. A BAL I.Q. Bt. és az ENERGIQ Kft. tulajdonosa, ügyvezetője, az EnAcTeam alapító tagja. Jelenleg az energiaszektorban dolgozik, a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal, illetve az azt felügyelő minisztériumok felkért szakértője. A Miskolci Egyetemen ügyvivő szakértőként is dolgozott. Korábban a Dél-dunántúli Gázszolgáltató Zrt. gázgazdasági igazgatójaként, illetve a Magyar Gázipari Egyesülés Kereskedelmi és Ügyfélszolgálati Bizottságának elnökeként szerzett tapasztalatokat a földgázpiac működéséről. Részt vett az új gázpiaci modell kialakításában, számos szabályozási és üzleti megoldás kidolgozója. Szakmai érdeklődési körébe a következő területek tartoznak:

                       

  • Energiapiaci szabályozás, szakértés
  • Energia beszerzés menedzselés, tendereztetés
  • Tanácsadás piaci szereplők részére
  • Tanácsadás földgázfelhasználók részére
  • Oktatási tevékenység a piaci szereplőknél
  • Energiairányítási, minőségirányítási rendszerek menedzselése
  • Energiaaudit, energetikai szakreferensi szolgáltatások

 

Kiemelt partnerek, ügyfelek: Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal, Magyar Szénhidrogén Készletező Szövetség, Magyar Energiakereskedők Szövetsége, HUPX Zrt., CEEGEX Zrt., MATÁSZSZ, Pécsi Tudományegyetem, Miskolci Egyetem, Budapesti Corvinus Egyetem, Budapesti Erőmű Zrt., Tatabányai Erőmű Kft., Komlói Fűtőerőmű Zrt, Baranya Megyei TESZÖV, Watt-Konzulting Bt., Infopiac2000 Kft

 

 

Eddigi munkahelyek

 

1999-jelenleg        BAL IQ Bt. - ENERGIQ Kft.

Üzletvezető, ügyvezető, tulajdonos

2008-2011            Miskolci Egyetem

                          Kőolaj és Földgáz Intézet

                          2008 -               ügyvivő szakértő

2007-2007            Tüzépker Zrt.

                            Építőanyag-kereskedelem

2007                  Kereskedelmi igazgatóhelyettes  

1995-2007            DDGÁZ Zrt.

                          Gázkereskedelem, gázelosztás

2004-2007       gázgazdasági igazgató

1999-2004       gázgazdálkodási osztályvezető

1998-1999       nagyfogyasztói tanácsadó vezető

1997-1998       gázgazdász

1995-1997          műszaki gyakornok

 

Iskolák

 

2016                     EMT Zrt, Budaörs

                             ISO 50001 vezető auditor

2001-2003            Pécsi Tudomány Egyetem, Pécs

                          Közgazdaságtudományi Kar, Pénzügy Szak

                             Pénzügyi szakértő

2002                     Pécsi Regionális Munkaerő-fejlesztő és Képző Központ

                             Pécs

                             OKJ 53 5401 05

                             Minőségbiztosítási felülvizsgáló és tanúsító

1996-1999            Miskolci Egyetem, Miskolc

                          Bányamérnöki Kar, Gázipari szakmérnök Szak

                             Gázipari szakmérnök

1990-1995            Miskolci Egyetem, Miskolc

                          Gépészmérnöki Kar

                             Okleveles gépészmérnök

 

Kiemelt projekttapasztalatok az energiaszektorban

Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal

Szakértői anyagok készítése a következő témákban:

  • Magyarország földgázellátás-biztonsági megelőzési cselekvési tervének és vészhelyzeti tervének aktualizálása (2016)
  • A 2017-től kezdődő időszak HMK beszerzési árak elismert szintje Magyarországon az elosztói engedélyeseknél (2016)
  • Új árszabályozási ciklus indítását megelőző eszköz- és költségfelülvizsgálat keretében az Elosztói engedélyesek hálózati és mérési különbözetének (HMK) indokolt mértékének meghatározása (2016)
    • Magyarország földgázellátás-biztonsági kockázatértékelésének aktualizálása (2016)
    • Magyarország földgázellátás-biztonsági megelőzési cselekvési tervének és vészhelyzeti tervének aktualizálása (2015)
    • Magyarország földgázellátás-biztonsági kockázatértékelésének aktualizálása (2014)
    • A földgázpiaci egyetemes szolgáltatáshoz kapcsolódó árak képzéséről szóló 29/2009. (VI. 25.) KHEM rendelet alapján az egyetemes szolgáltatás árában elismert szállítás díja és az RHD rendeletben megállapított szállítási rendszerüzemeltetési díjból az egyetemes szolgáltatás árában elismert szállítás díjának visszatérítési gyakorlatának ellenőrzése az egyetemes szolgáltatók esetében (2013)
    • A földgáz elosztókra vonatkozó négyéves árszabályozási ciklust megelőző költség-felülvizsgálathoz kapcsolódóan az engedélyesek hálózati és mérési különbözetének megállapítása (2013)
    • A földgáz elosztókra vonatkozó négyéves árszabályozási ciklust megelőző költség-felülvizsgálathoz, illetve az egyetemes szolgáltatás árára vonatkozó javaslat megtételével kapcsolatban az engedélyesek 2012. évi napfok korrigált mennyiségeinek megállapítása (2013)
    • Szakértői támogatás elosztási díjak számításához – A hazai földgázelosztói engedélyesek 2011. évi, napfok módszerrel korrigált földgáz (elosztott) mennyiségi adatainak meghatározása (2012)
    • Magyarország földgázellátás-biztonsági kockázatértékelése (2011-2012)
    • Az elosztói engedélyesek 2010. évi hőmérséklettel korrigált elosztott mennyisége (2011)
    • Kapacitás-felosztások módszertana (2011)
    • Kapacitás-lekötések vizsgálata (2011)
    • Az egyetemes szolgáltatók által a 2600-as napfok számig biztosítandó gázellátásra történő felkészülés vizsgálata, módszertan a felkészültség ellenőrzéséhez (2010)
    • A földgázelosztók gázmérleg típusú adatszolgáltatásának szakértői vizsgálata (2010)
    • A hálózati és mérési veszteség 2009. évi mértéke (2010)
    • Az elosztói engedélyesek hálózati és mérési veszteségének indokolt költsége (2010)
    • Az elosztói engedélyesek 2009. évi hőmérséklettel korrigált elosztott mennyisége (2010)
    • A 2008. évi XL. törvény szerinti pénzeszköz megfizetésére kötelezettek ellenőrzése (2010)
    • Az engedélyesek által a felhasználók igénye alapján külön díj ellenében végezhető szolgáltatások vizsgálata a magyar földgázpiacon (2010)
    • A földgázszállító rendszeren bevezetendő MJ alapú elszámolás (2010)
    • A magyarországi földgázfogyasztások alakulása, trendvizsgálat 2000-2009 (2010)
    • A hőmérséklet-korrigált mennyiség meghatározásának módszertanának kidolgozása (2009)
    • A hálózati és mérési veszteség 2008. évi mértékének meghatározása (2009)
    • A gázmérő nélküli fogyasztás elszámolási rendszerének felülvizsgálata (2009)
    • A 2008. évi hőmérséklet-korrigált gázmennyiségek kiszámítása (2009)
    • A hálózati és a mérési különbözet, mint árképző elem indokolt mértékének és az értékesítési kategóriák szerinti megosztás alapelvének meghatározása (2008)
    • A földgázpiaci engedélyesek adatszolgáltatásai alapján előállítható országos gázmérleg (2008)
    • A benchmark-képzésen alapuló elosztói és kereskedelmi költségek értékesítési kategóriák közötti felosztásának alapelvei (2008)
    • A biogáz-termelés növelése elősegítésének lehetőségei (2008)
    • A földgázteljesítmények megoszlása a közüzemi szektorban meghatározott tarifakategóriák, a tarifakategóriához rendelt fogyasztók között (2007)
    • Kapacitáskérdések az új földgázpiacon (2007)
    • A korlátozás jelenlegi rendjének felülvizsgálata, javaslat a korlátozási alapelvek és a gyakorlati megvalósítás jogszabályi tükrözésére (2007)
    • A szolgáltatói költségek indokolt mértékének összehasonlító elemzésen alapuló megállapítása (2007)

FŐGÁZ

  • Alap- és emelt szintű földgázpiaci ismeretek képzés (2013)
  • Tanulmány a biogázok földgázhálózatba való betáplálási lehetőségeinek bemutatására (2011)
  • Tanulmány magyarországi földgázkereskedők ügyfélkezelésének lehetséges megújításáról az ügyfélszokások változásának tükrében (2011)

GdF Suez

  • Energiaszektor specifikus B2B értékesítési tréning (2012)

Magyar Telekom

  • Földgázpiaci alapok és kapcsolódó B2B értékesítési készségfejlesztés (2013)
  • Villamosenergia-piaci alapok és kapcsolódó B2B értékesítési készségfejlesztés (2012)

JAS Budapest Zrt.

  • Földgázszektor specifikus B2B értékesítési tréning (2013)

MVM Partner, MATÁSZSZ, földgázkereskedők, tárolók, elosztók

  • Földgázpiaci oktatások: 1-2-3 napos alapszintű oktatás, 3 napos középszintű oktatás, 72 órás, 10 hetes középszintű képzések

 

Referenciamunkák (szakértés, tendereztetés, számlaellenőrzés, szerződésmenedzsment, ISO 50001, energiaaudit):

  • Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal
  • Gazdasági és Közlekedési Minisztérium
  • Magyar Szénhidrogén Készletező Szövetség
  • Gyógyszerészeti és Egészségügyi Minőség- és Szervezetfejlesztési Intézet
  • CEEGEX – HUPX Zrt.
  • E.ON Földgáz Storage Zrt.
  • Budapesti Corvinus Egyetem
  • Miskolci Egyetem
  • Pécsi Tudományegyetem
  • DDKKK Innovációs Nonprofit Zrt.
  • Imagement Csoport
  • Tatabánya Erőmű Kft.
  • Budapest Erőmű Zrt.
  • Dunamenti Erőmű Zrt.
  • Pannongreen Kft. (Pécsi erőmű)
  • Szakoyi Erőmű
  • VPP Zrt.
  • AAM Consulting
  • Veszprémi Hőszolgáltató
  • Komlói Fűtőerőmű Zrt.
  • Siklósi Távhő Nonprofit Zrt.
  • Mohácsi Hőszolgáltató
  • Mohács Város Önkormányzat
  • Hosszúhetény Önkormányzat
  • Sellye Önkormányzat
  • Palotabozsok Önkormányzat
  • Európa Center
  • Hotel Spirit*****
  • DM Kft
  • Suoftec Kft.
  • Kométa 99 Zrt.
  • Carmeuse Hungaria Kft.
  • Attand Kft.
  • Electro World Magyarország (Electro World üzletlánc)
  • F3 Fittnes Club Pécs
  • SeGeCe Hungaria (Plaza üzletlánc)
  • Baranyai Megyei TESZÖV
  • Fejér Megyei TESZÖV
  • Somogy Megyei TESZÖV
  • Tolna Megyei TESZÖV
  • Pest Megyei TESZÖV
  • BAZ Megyei TESZÖV
  • Bácska TESZÖV
  • Kiskunság TESZÖV
  • Györkönyi Gazdák MG. Szövetkezet
  • Watt Konzulting Bt.
  • Lamar Consulting Kft.
  • InfoPiac2000 Kft.
  • Phlegon Kft.
  • Kaposvári Villamosági Gyár Kft.
  • Altan Beton Kft.
  • Autócity Kft.
  • Penthe Autóház
  • Procar Kft.
  • Konzum Csoport
  • számos további kisvállalkozás